Dzsembori - Kolesz Rempéjdzs Művek

RPG játékkészítéssel foglalkozó csapatok.

Moderátor: PrKacsa

Avatar
tura
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2019.01.21. 01:01
Kapcsolat:

Dzsembori - Kolesz Rempéjdzs Művek

Hozzászólás Szerző: tura » 2019.01.21. 04:40

Kép

2003. nyarán kezdtük a sakálkodást az RPG Makerrel, amikor is elkészítettük a KóterGame első változatát, amit lényegében csak a kollégisták láttak. Annyira tetszett nekik, hogy végül kibővítettük plusz egy nappal és feltettük a nagy internetekre. Akkor még simán csak Kolesz Rempéjdzs Méjkör Dzsemborinak neveztük magunkat. Pöpővel megegyeztünk, hogy ha a játék eléri a száz letöltőt, akkor nagyon be fogunk rúgni. Ameddig számoltuk, addig nagyjából 300-szor be kellett volna rúgnunk, de ezt nem tettük meg.

2004-ben besegítettünk kicsit az m88-művek csapatnak a Jani, a hős készítésébe. A közreműködés olyan jól sikerült, hogy 2005-ben egyesültünk velük, és elkezdtük kipofozni a nagy tervet, a világ legjobb játékát, amitől majd patakokban hullanak a gyönyörűségtől a kedves játékosaink könnyei. Ez volt a Búsuló, aminek a fejlesztése évek alatt végül inaktivitásba torkollott, úgyhogy elkezdtünk inkább a KóterGame folytatásait készíteni. Weboldalunkon csodálatos és ragaszkodó közösség kovácsolódott össze, akik közül egynéhányan még segítettek is a játékfejlesztésben. Ezúton is pacsi nekik!

Azonban nem sokkal azután, hogy a KóterSztrájk 2009-ben megjelent, a közösségi oldalak elpusztították az emberi lelkek közötti valódi kötelékeket, a fórumunkat megszüntettük. 2010-ben úgy döntöttünk, hogy mégis kiadjuk a Búsulót egy alternatív (és brutális) befejezéssel, csak hogy ne vesszen kárba az addigi munka. 2011-ben egy hülye ötlettől vezérelve pár hét alatt összedobtuk a Born Tubi Wild-ot, aztán évekig nem hallott rólunk senki.

2017-ben szerencsét próbáltunk: mivel a galambokkal embereket lefosó játékunk úgyis tartalmazott angol nyelvet, feltöltöttük Steamre azzal a titkolt céllal, hogyha termel akkora bevételt, hogy feltehessük ingyenesen a KóterGame-trilógiát, akkor megtesszük, és amennyire lehet, fel is frissítjük pár új jelenettel. Bejött a dolog, egy év alatt összejött a pénz, úgyhogy most ott tartunk, hogy a betonpillangó és a bürdőfejű szavakat fordítjuk angolra.

A jövőben nem fogunk több játékot készíteni RPG Makerrel, de magát a játékfejlesztést valahogy csak nem tudjuk otthagyni. Van pár jó ötletünk, meg néhány nagyon rossz is. Ezekről nem fogunk beszélni, amíg nem jön el az ideje. Na mindegy. Itt meg pláne, mert ez egy makeres fórum. Na mindegy.

A többi csapattal általában jó kapcsolatot ápolunk, vagy semmilyet. Elolvad a szívünk, amikor azzal találkozunk, hogy bárkit játékfejlesztésre tudunk inspirálni. Az általunk készített grafikákat és egyéb anyagokat bárki bátran felhasználhatja saját játékaihoz, nem fogunk ezen bazsalyogni.

Dzsemboris linkek (kövess minket mindenhol, nem vagyunk paranoiásak):
» Weboldalunk
» Steam fejlesztői oldalunk
» Facebook (főleg itt lesznek hírek, ha lesznek)
» Twitter (itt nincs semmi, ne nézd meg)

Nem maker, de Dzsembori:
» Adri's comics (képregény)
» Mesél az erdő (képregény)
» Traktornevelde (online játék)

Válasz küldése